2018 nyarán Annával Svédországba és Norvégiába látogattunk, elsősorban azért, hogy más farmoktól még több tudásra szert tegyünk. Ez adott lehetőséget, hogy megismerkedjünk a villámpiac koncepciójával is, mely Magyarországon ugyan még gyerekcipőben jár, de ahol született - a skandináv országokban - ott mostanra már ezres nagyságrendben működik, sikeresen.

“Valamit el kell veszítenünk ahhoz, hogy megtanuljuk igazán értékelni.”

Halljuk sokszor a mondatot, melyet Finnország, Svédország és Norvégia példája is méltán igazol. Ezek a fejlett országok ugyanis pár éve még sokkal rosszabb helyzetben voltak helyi élelmiszerek tekintetében, mint mi magyarok. A piacok teljes egészében megszűntek létezni, a csarnokok üresen állnak vagy átépítették őket. A háztáji szinte teljesen kihalt, a vidéki és városi lakosság nagyon hasonló életmódot folytat: mindenki multikból vásárolja a lassan mikroszkópikus kiszerelésű, műanyagba csomagolt “élelmiszert”.

Ezt az állapotot elégelte meg egy finn őstermelő is, Tuomas Snellman, aki 2012-ben megálmodta a megoldást jelentő villámpiac (skandináv országokban REKO) ötletét, amit aztán 2014-ben útnak is indított. Célja volt, hogy a bolthálózatok monopolhelyzetét enyhítse, amik akkorra már teljesen ellehetetlenítették a kisgazdálkodók érvényesülést.

Forrás: hellomagyarok.hu

Hogy érzékeltessük az ottani helyzetet, íme egy rövidke történet:

Kint tartózkodásunk ideje alatt egyik barátunk házi csirkét szállított egy iskolába. A tanárok eksztázisba kerültek a tanyasi csirkehústól, amihez utoljára gyerekként jutottak hozzá. Óriási sikere volt, de csak a tanári kar körében. A gyerekeknek nem ízlett, szokatlan volt a textúrája és nagyon furcsálták, hogy van benne valami kemény, rossz ízű, amit meg sem lehet enni. Ez volt a csirkecsont. Addig a pontig legtöbbjük még nem találkozott csonttal a húsban, ezért azt sem tudták, mi az.

Magyarországon még nem ilyen rossz a helyzet, talán. Látszólag működnek a piacok, de az ott árusítók nagyon nagy többsége már nem termelő. Pusztán egy viszonteladó, egy kofa, egy kereskedő, akik csak egy életérzést adnak el: “Igen, ezt a paprikát egy nénitől vettem. Igaz, hogy ugyanolyan ízetlen, mint a bolti, és kísértetiesen úgy is néz ki, de legalább a néni termelte.”

A termelők, gazdálkodók egy kihalóban lévő állatfaj. Akik a területükön élnek és felelősnek érzik magukat az ott élő összes élőlényért mostanra egyre kevesebben vannak. Onnan ismered fel őket, hogy bármire rákérdezel a terméknél, fél órás kiselőadást fog tartani neked. Mit, miért csinál, mit változtatott az elmúlt 10 évben, miket próbált ki, hogyan lett jobb a termék, mi hozta az áttörést, mi volt bukás.

A villámpiacok pont abban tudnak segíteni, hogy ezeket a termelőket, gazdálkodókat összekössék azokkal a fogyasztókkal, akik nemcsak ráébredtek a mostani élelmiszer-ellátás hibáira, de tenni is hajlandóak magukért. Akik nem akarják elfogadni, hogy a mostani világ így működik, és a “kisember” mindig csak áldozat.

De hogyan kell elképzelni a villámpiac folyamatát?

Mára már nem annyira meglepő, de a folyamat egy Facebook csoportban kezdődik, amit maguk a termelők és a vásárlók működtetnek. A termelők heti rendszerességgel kínálják fel akkor éppen elérhető portékájukat - tojást, húsokat, sajtot, mézet, zöldséget és még sok minden mást - amiket a vevők hozzászólásban foglalhatnak le.

A termékek megvásárlására vagy átvételére minden héten ugyanabban az időpontban kerül sor, de nem ám a piacon. A helyszín lehet ennél sokkal egyszerűbb helyen is. Mivel ezek a találkozók legfeljebb 15-30 percet vesznek igénybe, ezért néha még egy parkoló is jó szolgálatot tehet.

Hogy miért jó ez a vásárlónak?

1. Találkozhat a termelővel, hiszen közvetlenül tőle vásárol. És mivel az ő kezéből kapja meg a terméket, a bizalom sokkal könnyebben ki is épül.
2. Pontosan tudja, milyen az a termék, amit kapni fog, ezért nincs felesleges utazás.
3. A helyi termelőktől egy helyen kaphatja meg a legkiválóbb minőségű, többnyire bio termékeket.
4. Egyfajta közösség is kialakul. A vásárlók segítik egymást, sokszor még látogatásokat is szerveznek a termelőkhöz.

És miért jó a termelőknek?

1. Nem kell több órán keresztül a piacon állnia, így elegendő idő jut a termelésre.
2. Mivel pontosan annyit szállít a helyszínre, mint amennyi előrendelése volt, ezért nincs rajta maradt áru.
3. Nincs közvetítő, aki jutalékot szedne be rajta.

Ebben a megoldásban tehát mindenki nyer. A vevő boldog, hiszen finom, zamatos, természetes ízek kerülnek az asztalára. A termelő pedig örül, mert portékáját sokkal gyorsabban, viszonteladók nélkül a fogyasztókhoz juttathatja.

Talán egy hátránya van. A villámpiac nem szuper kényelmes. Nem tudja felvenni a versenyt a multikkal. Nem mi vagyunk a Spar vagy az Aldi, de nem is ez a célunk. A vásárlónak és a termelőnek is ki kell mozdulnia kicsit a komfortzónájából, és valahol (átvitt értelemben és fizikailag is) félúton kell találkoznia. Ettől lesz működőképes ez az egész.

Tudjuk, hogy Te is hiszel a kis lépések erejében! Ha szeretnél többet tenni azon kívül, hogy vásárlással támogatod a helyi termelőket, lépj be és hívd meg ismerőseidet, barátaidat is a Villámpiac Budapest Facebook csoportba vagy a Villámpiac Eger csoportba.

Hálás köszönet érte! :)

Egy csirke vagy bármilyen baromfi zsigerelése nagyon egyszerű feladat. Csak addig ijesztő, amíg nem csináltad.

Néhány elv:

Használjuk a lehető legkevesebbet a kést. A borotvaéles kés komoly veszélyforrás egy ilyen munkánál, főleg, ha sok baromfit kell feldolgoznod és kevés tapasztalatod van. Kézzel dolgozni, tépni, szakítani sokkal biztonságosabb és kisebb a belek felsértésének is az esélye. Tulajdonképpen csak 3 vágásnál van szükség késre: a nyakbőr bemetszésénél, a has felnyitásánál és a kloáka körbevágásánál.

Mindig ellenőrizd a májat és a szívet. Ez mutatja meg a legkönnyebben, hogy az adott állat egészséges volt-e. Keress a májon foltokat (fehéres vagy sárgás, esetleg sötét foltok). Nézd meg, hogy deformált-e a szív és a többi szerv. Szabadtartásos baromfiknál ritkák a betegségek, de jobb minden egyedet ellenőrizni és biztosra menni.

Az asztalon zsigerelés lépései:

1. Lépés: viaszmirigyek kivágása
2. Lépés: nyakbőrnél metszés, begy, légcső-nyelőcső szeparálása
3. Lépés: has felvágása, beleket és az összes belső szervet egy határozott mozdulattal kiszedni.
4. Lépés: Kloáka körbevágása
5. Lépés: az esetlegesen bentmaradt szervek (szív jellemzően) és a tüdők eltávolítása
6. Lépés: ellenőrzni, hogy a begy és légcső kijött-e, ha nem, akkor a nyak felől ki lehet húzni.
7. Lépés: a konyhakész csirkét belülről és kívülről alaposan lemossuk.

Kész.

Videó:

Nagyon röviden: annak reménye, hogy az ember nem pusztán egy parazita a bolygónkon.

Annak reménye, hogy lehet olyan mezőgazdasági rendszereket alkotni, ahol a termelés egyben építi is az élővilágot, növeli a biodiverzitást és serkenti a talajéletet.

Egy olyan szemlélet, amiben nem arról vitázunk, hogy mi okozza a kisebb kárt a környezetnek, hanem az embert és az emberi tevékenységet az ökoszisztéma olyan szerves részének tekintjük, aminek lehet pozitív hatása is.

A regeneratív gazdák elsődleges célja, hogy növeljék a talajuk széntartalmát. Ez a szénmegkötés a levegő CO2 tartalmából történik, így ezek a farmok jelentős mértékben csökkenthetik vagy akár visszafordíthatják (legalábbis elméletben) a klímaváltozás hatásait.

A talajhumusz növelése pedig alulról haladva kihat az egész táplálkozási láncra és egy pozitív spirált indít el.

Jelenleg két területe van ennek a gazdálkodási módnak, ami a leginkább megalapozott, skálázható és megoldást jelenthet a világ problémáinak egy részére:

1. No digg, azaz talajforgatás nélküli "szántóföldi" termelés
2. Regeneratív, tudományosan tervezett legeltetéses állattartás

Mi az utóbbival fogunk foglalkozni ebben a blogban, mert ez a mi gazdaságunk fő motorja is.